Kikötőfejlesztés

Az egyre növekvő turisztikai igényeknek köszönhetően társaságunk több fejlesztést is tervez, ezek közül kiemelten fontosnak tartjuk a várhatóan 2015 nyár végére elkészülő nemzetközi hajókikötőt.

Az új, Európában is egyedülálló megjelenésű, Visegrád történelmi múltját magán viselő, nemzetközi hajóállomás megvalósulása az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, valamint magán tőke bevonásával valósul meg.
 

Az új 70 m hosszú kikötő alkalmas nemzetközi kabinos személyhajók fogadására, valamint sport és kedvtelési célú hajók tárolására és kikötésére.
A hajókikötő fejlesztése, a már meglévő kiszolgáló egységeket kiegészítve számos szolgáltatást nyújt a hajós vendégek valamint a pihenni, kikapcsolódni vágyók részére. Hatalmas panoráma terasza, saját étterme gyönyörű kilátást biztosít a Dunakanyarra.

A beruházással nem titkolt célunk, a régió további turisztikai fejlődősének fellendítése, valamint a nemzetközi turizmus vérkeringésébe való bekapcsolása. Reményeink szerint számos országból látogatnak majd hozzánk vendégek, és élményekkel gazdagodva térnek haza ebből a gyönyörű régióból, mely méltán Pest megye egyik ékköve.

A kikötőbe való érkezés valójában egy újabb kaland kezdete, hiszen a kikötés után, számos egyéni és csoportos program áll a kikapcsolódni vágyok rendelkezésére.

 

 

 

Plintenburg Nemzetközi Hajókikötő, Visegrád – 2017. április 17. szállodahajó kikötés